4 napig bírtam a kórházi környezetet, majd könyörögtem a szabadulásért, bár járni még nem tudtam, csak vánszorogni. Egy feltétele volt a szabadulásnak, mégpedig a trombózis elleni injekció napi beadása. Soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek magamba szúrni. Irtózóm minden ilyentől. Úgy látszik nincs lehetetlen.
Már a kórházban elindult a tejem és rögtön utána már fejhettem is, mert a fejhűtés után elkezdődött a kicsink állapotának gyors javulása. Szondával elkezdték anyatejjel táplálni, jól tolerálta, szinte naponta növelték az adagját. Szorgalmasan napi 2x vittem kis üvegcsében a finom tejcit, ami egy rövid idő után már nem is volt elég.
Innen azt kell mondjam, hogy minden szépen alakult. Amennyire nehéz volt az eleje, a 2. héttől már csak híznia kellett a babunak ahhoz, hogy kikerüljön az inkubátorból. 1640 grammal született, visszaesett 1510 grammra, a kiságy a posztintenzív osztályon pedig 1700 grammtól valósulhatott meg. Ez a közel 200 gramm 3 hetünkbe telt. Elég szerényen növekedtünk. Lassan, de biztosan.... A 3. héten már annyira nem bírtuk, hogy nem érinthetjük meg, hogy megkértük engedjék meg, hogy benyúlhassunk.
Megengedték, fantasztikus volt először érinteni a kislányunkat. Hamarosan újabb örömhírrel vártak: megpróbálhatom szopiztatni a pindurt. Tudtam, hogy nincs sok esélye annak, hogy sikerrel járunk, de addig is magamhoz ölelhetem. Ez már elég volt nekem a több heti nélkülözés után. Természetesen túl gyenge és kicsi volt ahhoz, hogy szopizzon, de az érintésre, bújásra vágyott már.
